PlanetsStar WarsCelestial BodiesStars2021, a Szaturnusz éveA 2021-es esztendő uralkodó bolygója a Szaturnusz lesz, amire a Nagy tanítóként is szoktak utalni az asztrológusok. A következő esztendőben várhatóan meg kell küzdenünk néhány új kihívással, de megerősödve tudunk majd túljutni a nehézségeken.5
Planetary SciencePlanetsCelestial BodiesThe WorldMusicEgy tudós szerint a Szaturnusz gyűrűjéhez hasonló lehet hamarosan a Föld körül isAz űrszemét-problémánk csak egyre rosszabb lesz, s ez fokozotason ahogy egyre több vállalat és kormány indít műholdakat, űrhajókat, szondákat, sőt, még turistákat is az űrbe rosszabbá válik.3
PlanetsCelestial BodiesVénusz-Szaturnusz(Jupiter) együttállásVénusz is megérkezett Szaturnusz nagymesterhez, és ezzel a lendülettel be is lép Szaturnusz-Jupiter már igencsak távolodó együttállása közé. De ezzel, hogy elhalad kettőjük között, ismét kicsit összehozza őket, vagyis február 6-11 közötti héten ismét érezhetjük azt a bölcsességet amit ennek a két tudásbolygónak az összesített energiája ad nekünk.8
BelliniLevi'sJúnius 4.: a retrográd mozgásban lévő Szaturnusz belép a Vízöntő jegybe! Leckék és tanulságok következnek!Június 4-én a retrográd mozgásban lévő Szaturnusz belép a Vízöntő jegyébe és október 22-23-ig ott marad.Sokkal erősebben fogjuk érezni a karmánk bizonyos aspektusait, egészen addig, amíg meg nem tanuljuk a leckét, és a lelkünk egy drasztikusabb fejlődésen nem megy keresztül. A legfontosabb, hogy3
Universe PlanetsBiblical PaintingsAstrology FactsMiddle Of NowhereVedic AstrologyLost In SpaceMedical NewsCollage BackgroundPhoto Collage MakerA Szaturnusz holdja az egyetlen égitest, ahol lehet élet a Földön kívülA tudósokat mindig is foglalkoztatta a földönkívüli élet lehetősége. Mindenféle robotokat küldtek ki az űrbe kőzeteket gyűjteni, és folyamatosan monitorozzák az eget. Úgy tűnik, találtak valamit!7
Szaturnusz retrográd a Bakban - egy megoldásra váró helyzet :: Horoszkopelemzes.hu/Németvölgyi-Nagy Renátaszaturnusz retrográd1
Symbol Of JusticePlanets In AstrologyDesert PlanetPlanet SaturnCapricorn SignNothing To FearCapricorn And AquariusBirth ChartThe Signs2023.03.07. Szaturnusz a Halakban – Meghatározó változások jönnek mindenki életében!A Szaturnusz a nagy tanító, a bölcsesség, a türelem, az idő, a lassú-hosszú kitartást igénylő változások bolygója. Most kilép a Vízöntőből és megkezdi néhány éves útját a Halakban. Ha csak a közelmúlt eseményeit vizsgáljuk, mi sem bizonyítja jobban a Szaturnusz jegyváltásának erejét, mint amikor 2020. március végén a Vízöntőbe lépett. Gondolom senkit nem kell emlékeztetnem […]1
Airplane ViewKépeken a Szaturnusz és a Jupiter együttállásaAz időjárás sajnos nem tette lehetővé, hogy szabad szemmel figyeljük, de a technika igen.2