Kép: Lisi Martin Tanítóként tudom, hogy olyan gyorsan elrepül 1 év és megint ugyanazok a feladatok állnak előttem. Nehéz új ötletet kitalálni ugyanahhoz a témához. Most épp Anyák napjára. Emlékszem, amikor gimis voltam "Házi Nobel-díjat " készítettem az anyukámnak, mert olyan ügyes volt. Finomakat főzött - sütött, csodálatos pulóvereket kötött nekem. Úgy éreztem ezt nem elég simán megköszönni. Ennek örült a legjobban. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy én is hasonlót készítsek az osztályommal. Ugyanaz lett az eredmény, nagyon örültek az anyukák. Most ugyan már nem készítek semmit a gyerekekkel, de szívesen közre adom az ötleteimet. Talán valaki merít belőle. A gyerekek önállóan is alkothatnak hasonlót. Édesanyjuk nevére is lehet. Vagy akár "5 sorost" is írhatnak. De tervezhetnek a gyerekek is saját ötletük alapján hasonlót. Az egyik osztályommal készítettünk ilyet. Én csak szóban mondtam el, hogy körülbelül mi kerüljön bele. Meg lehet nézni milyenek lettek és hogyan adták át. Itt látható . De ne feledkezzünk el a nagymamákról sem. Végül egy kis kreativitás: Forrás: Ötletek: Pinterest Képek: Lisi Martin Díszítő elemek: Susan Branch