Csak akkor tudnak figyelni, amikor az elme nagyon csendes, éppen úgy, ahogy csak akkor tudnak figyelni arra, amit valaki mond, ha az elméjük nem fecseg, ha nem folytat párbeszédet önmagával a saját gondjairól és aggodalmairól. Rá tudnak nézni ugyanígy a félelmükre anélkül, hogy megpróbálnák megoldani, anélkül, hogy behoznák az ellentétét, a bátorságot? Ténylegesen ránézni és nem próbálni elmenekülni előle?