Tengerparti élmény 🏖️🌊🎼
A júliusi naptárkép sztorija: Horvátországban, Krk-szigeten sétáltam a tengerparton, és miután lement a nap, egyre több kis tengerparti fény jelent meg, a parti éttermekben és a kikötőben egyre nagyobb lett a nyüzsgés, kellemes zene szólt. Mindezt először távolról figyeltem, és a zenét jól kiegészítette a tenger zúgása. Jó érzés volt, hogy nem kell sehová sietnem, és addig gyönyörködök a látványban, ameddig csak szeretnék. Ezt a hangulatot festettem meg az alábbi képen.
Titkos erdei kápolna ❄️🔔🌲
December: Karácsony előtt festettem, igazi ünnepváró hangulatban. Élveztem az apró részletek, a fenyőerdő, a patakok, a hópelyhek megrajzolását. Az akvarell alap megfestése után a véletlen műve, de mikor megpillantottam az egyik fehér foltot, egyből egy kis kápolnára asszociáltam, mert olyan formájú volt az a folt, mint egy kis templomtető, amit belepett a hó.
Elfelejtett palota ⭐💚💛
Olyan, mintha egy sűrű rengetegben elbújt volna egy rejtélyes kastély, amit régen tündérek laktak…csak mióta kiköltöztek, a palotát benőtte a növényzet, a moha, és a kertjét elkezdte visszavenni a természet. Szeretem a meséket, ehhez a képhez szép tündérmesét lehetne írni! Ezért is lett a címe: Elfelejtett palota
Őszi melegség 🍂🫖🍁
Őszi melegség 🍂🫖🍁 Ha végiglapozod a naptáramat, láthatod, hogy minden hónaphoz más színhangulatú kép került. Ha szereted a változatosságot és ezeket az absztrakt képeket, akkor mindig jó érzéssel fog feltölteni, amikor ránézel a naptárra! Szeptember hónaphoz ezt a meleg színárnyalatú képet választottam.
Reggeli felhők 🩷🏙️💜
A rózsaszínes-lilás-kékes színvilág szintén nagy kedvencem, imádom minden árnyalatát! A reggeli felhők között felbukkan a képen egy mesebeli fa is, apró élőlényekkel, melyek tűfilccel kerültek a papírra. A kép készítése közben késztetést éreztem, hogy kicsit textil-szerűvé varázsoljam a képet, ezt a hajszálvékony kis vonalak rajzolásával értem el. Így olyan hatást kelt, mintha szövött anyag lenne.
Kunyhó a vadonban 🌳🏡🌳
A "Kunyhó a vadonban" című festményemet is megtalálod az új falinaptáramban, amit 2024 nov. 30-ig lehet megrendelni. Szeretnél egy naptárat, ami egész évben díszítené az otthonod falát? Rendelj tőlem! A rendeléseddel támogatod a munkámat és a további alkotó tevékenységemet! Köszönöm a támogatást mindenkinek! 💖 Megrendelés: https://zsofiasarhidai.com/naptar-2025/
Tündér-völgy 🌺🌹🌷
Hosszú utat kell még megtennünk idáig: ez a képem egy igazi tavaszi alkotás, anno a teraszon ülve festettem egy kellemes májusi napon. A télre én mindig úgy tekintek, mint egy hosszú útra, ami a tavaszhoz vezet el. A május egy igazi megérkezés, amikor már tényleg jó idő van. Ennek a képnek a Tündér-völgy címet adtam, mert a virágzó domboldalon megbújik egy apró tündérkastély. Megtalálod?
Hűs forrás 💧🌊🐟
Április: Az egyszerűbb képeket jobban szereted? Van amikor a kevesebb több... Az új naptáramban április hónaphoz egy nagyon egyszerű, forrásvizet, vízcseppeket, halakat ábrázoló festményemet választottam. Amikor alkotok, mindig van egy pont, amikor azt érzem, kész a kép. Ezt a festményt hamar megfestettem, és aztán azt éreztem, nem kívánkozik rá sok tűfilces rajz.
Tavaszi szél 🍃🌸🌈
Március: imádom ezt a hónapot, mert ilyenkor már érezni a tavasz illatát. Ezt érzékeltetik a képen a kavargó, színes kis foltok, csíkok, vonalak...és egy áradó patakot az alsó kék részletek... Szereted az ilyen mesélő absztrakt festményeket? Az új falinaptárammal 12 festményemet kaphatod meg, melyek egész évben díszíthetik az otthonod falát! Rendeléshez gyere a weboldalamra!
Északi-tengeren 🏰🌊⛵
Az új naptáramban a februári kép az "Északi-tengeren" címet viseli. Hogy tetszik? Ha jól megnézed, tűfilccel rajzoltam rá egy jégpalotát, egy hajót és egy apró csónakost is! Ha szeretnél egy példányt a falinaptárból, gyere a weboldalamra, ott tudod kitölteni a megrendelési űrlapot!
Hattyúk tava 💙🦢❄️
A 2025-ös naptáram első képe, január hónaphoz: Hattyúk tava című festményem. Hogy tetszik? El tudnád képzelni a szobád falán? Te is a kékes-zöldes árnyalatok nagy rajongója vagy? Akkor a naptár többi képe is tetszeni fog, tarts velem a következő napokban, minden képet be fogok mutatni. A naptár már rendelhető, irány a weboldalam!
We think you’ll love these